23/05/2026
Sulyok Tamás utolsó esélye
A köztársasági elnöki intézménynek mára alig maradt becsülete Magyarországon. A harmadik köztársaság első elnöke, Göncz Árpád éppen olyan felemás emlékezetet hagyott maga után, mint a Heti Hetes: első ciklusa legendás volt, akárcsak a Heti Hetes 1999 és 2002 között sugárzott első három évada, köztársasági elnökségének második ciklusa azonban Göncz épp uralmon lévő szekértáborának a kiábrándító szolgálatával telt, csakúgy mint a Heti Hetes szellemi és erkölcsi zuhanórepülése az első Orbán-kormány bukása után. A magyar társadalom ezekből az esetekből tanulta meg, hogy akinek a kurzusa ellenzékben van, az kiváló fék vagy ellensúly lehet, az őt kitartó kurzus uralma idején azonban ugyanilyen könnyen válhat hatalmi díszletté. A köztársasági elnöki hivatal mélypontját egyértelműen Áder János személye jelentette: miután az ellenzéki sajtó megbuktatta az álkonszenzuális elnöknek szánt Schmitt Pált, a feldühödött Orbán Viktor még a konszenzualitás látszatát is felmondta, és Ádert, a Fidesz egykori frakcióvezetőjét, pártjának öklét, a koleszszobából felemelkedett frontpolitikust állította a megszállt állam élére. Áder János utódja, Novák Katalin a K. Endrének szóló köztársasági elnöki kegyelem képében már az Orbán-rendszer bukásának előkészületét végezte el.
A NER utolsó álköztársasági elnöke, Sulyok Tamás az elmúlt években még Orbán Viktor elvárásához képest is súlytalan elnök volt, aki még az elődjeivel való összevetésben sem kísérelt meg közjogi méltóságnak tűnni. Nem meglepő, hogy Magyar Péter azonnal jelezte, nem tekinti legitim elnöknek az Orbán Viktor kegyelméből a Sándor-palotába költöztetett, nagy méltóságú töltőtollat, miniszterelnöki beiktatása alkalmával pedig hosszú szónoklatban rendszabályozta meg, és szólította fel fenyegető éllel arra, hogy távozzon méltósággal, amíg még megteheti. Sulyok Tamás már korábban jelét adta annak, hogy érti az április 12-én született népítélet rá vonatkozó konzekvenciáit, s ennek nyomán óvatosan visszaszólt Orbánnak, amikor a bukott keresztapa arról tájékoztatta, hogy nem hajlandó végrehajtani az Európai Bíróság ítéletét, ez azonban aligha volt elegendő gesztus, hogy akár a magyar népet, akár Magyar Pétert meggyőzze alkalmasságáról vagy függetlenségéről. Talán némi esélye mégis maradt annak, hogy Sulyok valamicskét esetleg megőrizzen a maga meg a hivatala méltóságából, ehhez azonban először el kell döntenie, hogy az országát vesztett hűbérúr politikai szolgálatában tartja-e magát, vagy a köztársasági elnöki hivatal megtépázott ethoszának védelmében mérlegel.
Aligha kérdéses, hogy előbbi esetben foggal-körömmel ragaszkodik majd a hivatalához, amelytől aztán a kétharmados hatalom fosztja majd meg dicstelen körülmények közt, ami valóban felvet majd alkotmányossággal és legitimitással kapcsolatos kérdéseket, mégsem férhet majd kétség ahhoz, hogy a döntés indokolt és elengedhetetlen, ha az új közhatalom le akarja bontani az Orbán-rendszert, márpedig kifejezetten erre kapott felhatalmazást a magyar választópolgároktól. Állhat ugyanakkor egy másik út is Sulyok Tamás előtt: ha megérti és elfogadja, hogy a magyar társadalom hatalmas többsége legkevésbé sem tartja az elnökének, utolsó döntésével olyan konszenzust kényszeríthet ki, amilyen egyszer már Sólyom Lászlónak, a húsz éven át fennálló harmadik magyar köztársaság utolsó elnökének megválasztásához vezetett, és a hivatal legfényesebb éveit eredményezte. Ehhez 2005-ben nem is kellett több, mint hogy az MSZP köztársasági elnök-jelöltje, Szili Katalin annyira elfogadhatatlan legyen a Fidesz- és az SZDSZ-frakció egymást szívből gyűlölő tagjainak, hogy képesek legyenek egy ilyen csekély konszenzusra. Méltó példázatává vált ez annak, hogy amint az ellenséges kurzusok bármiben is hajlandók együttműködni, máris nagyszerű tettekre lesznek képesek. Egy ehhez hasonló politikai innovációhoz s ezzel saját lesújtó megítélésének és terhelt történelmi emlékezetének megmentéséhez Sulyok Tamásnak mindössze annyit kell tennie, hogy felajánlja a lemondását azzal a feltétellel, hogy utódját a három országgyűlési frakció egyetértésben jelölje ki.
Egy ilyen ajánlat bizonyára nehéz helyzetbe hozná Magyar Péter miniszterelnököt – de vajon elutasíthatja-e a konszenzust, miután azzal kampányolt, hogy olyan köztársasági elnök kell Magyarországnak, aki valóban reprezentatív és valóban demokratikus biztosítékot képez? Ha egy ilyen helyzetben akár a Fidesz, akár a Mi Hazánk frakciója elzárkózik a konszenzustól, vagy elfogadhatatlan ajánlatokkal szabotálja a megegyezést, azzal a maga kompromisszumképtelenségének beismerő vallomását teszi meg, és a Tisza Párt uralmának korlátozására vonatkozó legcsekélyebb biztosítékáról is lemond. Sulyok Tamás ezzel a döntésével olyan kilépőt írna magának a Sándor-palotából, amellyel fontos gesztust tehetne a következő történelmi korszak Magyarországának. Köztársasági elnökként végzett tevékenysége aligha volna szebb emlékű, bukása azonban biztosan nem lenne Schmitt Páléval vagy Novák Katalinéval összevethetően szégyenletes. Az Országgyűlés pártjainak ez a konszenzusa lehetővé tenné, hogy a köztársasági elnök lezüllesztett tisztsége a napi közpolitika ügyei fölé visszaemelhető legyen.
Egy jó köztársasági elnöknek nem kell közkedveltnek lennie – sőt: aki a polarizált Magyarországon nagyon népszerű bármelyik kurzus tagjainak körében, azt a szemben álló kurzus hívei reflexszerűen meggyűlölik, és így automatikusan alkalmatlanná válik arra, hogy akármilyen társadalmi minimumot megszemélyesítsen. Az a személy alkalmas köztársasági elnöknek, aki soha nem volt részese a hatalmi harcnak, hanem a pártpolitika felett lebeg, és aki iránt egyik kurzus tagjai sem táplálnak különös ellenszenvet: ha mindegyikükben pislákol legalább a tisztelet szikrája a szóban forgó jelölt iránt, akkor az illető máris megfelel arra, hogy István király államának élén konszenzuális szerepet töltsön be. Nem a népszerűség, hanem az elutasítottság hiánya tehet bárkit megfelelő államfővé – ha Sulyok Tamás belátja, hogy ő nem ilyen személy, utolsó intézkedésével helyreállíthatja hivatalának megrabolt funkcióját, és egy bukott rezsim hatalmi kellékéből az új korszak első konszenzusának
megalkotójává válhat.
A cikk eredetileg a Magyar Hang 2026/20. számában jelent meg május 15-én.
Fotó: Sulyok Tamás köztársasági elnök beszédet mond, mielőtt állami kitüntetéseket ad át a Sándor-palotában tartott ünnepségen 2026. március 17-én (Fotó: MTI/Hegedüs Róbert)
