04/05/2026
1/100 CHALLENGE… jöhet a beszámoló (nem lesz rövid)
Szóval, kezdődik a verseny, ami nem is verseny, hanem egy krúzolás valamilyen útvonalon… de hogy hol? Az rajtad múlik. Regisztrálás és a piszkos anyagiak elintézése után jöttek az emailek a megfelelő adag, és megfelelően kezelhető információk. Persze, ha figyelsz és olvasol. Ha nem, akkor minden újdonság lesz es te leszel az a bizonyos boci/bárány… no de eljött a nap, amikor is a III.kerületben a Fő téren felsorakoztak az indulok. Ez már egy látványosság, már ki exkluzivitás. Begördültek a youngtimerek, oldtimerek meg néhány “mai” darab is. Igazából egy vegyes bájos társaság kezdett kialakulni. Gyors regisztráció után, megkaptuk a rajtcsomagot, ami meglepően jól felszerelt volt. Póló, matrica, brutál rajtaszám, hogy meg a nagyanyám is tudja, melyik autó “challengezik”, káve kupon 2 főre az Esernyősben (keress rá, nézd meg), kaja jegy, ITINER, ami a sofőr és navigátor nevére szól. Aztán matrica ragasztás, ITINER tanulás, hogy legalább a jó irányba induljunk el. Aztán egy tömör, érthető eligazítás (nem az az iskolai féle, amikor az igazgató, elkezdi majdnem Jézustól…) és elindul a vissza számlálás. Van idő, nyugi, nem kell sietni, de baszki ez egy verseny, akkor mégis sietni kell, aztán kiderül, hogy NEM VERSENY, hiszen az útvonal közúton halad. Rögtön nyugta, pulzus vissza a helyére és lehet kérdezősködni, beszélgetni, megcsodálni az ellenfeleket. Az idő telik, és a barátságos hangulatot megtöri egy a 10 perc múlva RAJT bemondás, nem kiabálva, nem harsányan, pont úgy ahogy kell, ahogy ez illik. Hát akkor hajrá, a rajt után jött is az első feladat, ahol rögtön rájössz, hogy miért is 1/100 a neve. Van előtted egy 9 méteres szakasz, amelyen kerek 5 másodperced van áthaladni. Század másodperces mérés, és hamar kiderül, hogy milyen jó az idő érzéked, de nem nincs idő gondolkodni, megyünk tovább, betartva a szabályokat, bekötve a biztonsági övet csak haladsz az aszfalton. A navigátorod pedig próbálja leplezni, hogy jól látja e a papírt, a számokat, az adatokat, majd egy magabiztos, “Túlmentünk” után visszafordulunk és megyünk a helyes irányba. Városok, falvak, erdők követik egymást. Jönnek sorra a feladatok, pont időben, nem túlzsúfolva. Jöhet a sokadik mérés, majd már rutinból, padlógáz és gumifüst HELYETT, kuplung egyes, gáz felenged és mosolyra húzódó szájjal elindulsz, és suhansz, és élvezed és rájössz, hogy tartalmasan telik a nap. Aztán valami megtöri ezt a varázst, egy kicsi apró hang, egy kis remegésre emlékeztető érzés. A pupillád kitágul és mielőtt minden idegszálad megfeszül, rájössz, hogy megkordult a gyomrod. Ez két dolgot jelent. Az egyik, hogy éhes vagy a másik, hogy már éhes vagy? Hiszen nem is olyan rég indultunk. Jó persze, izgulunk is, és fogalmunk sincs mindig az itiner intelmeiről, de aztán, a következő oldalon meglátsz egy szót: Ebéd. Megnyugodtunk, megvagyunk, nem fogunk meghalni. Elég csak odáig eljutni.
Még nehány mérés útközben, meg néhány másfajta feladat és eljött az ebéd. Finom, kellemes, pont időben. Egy kis pihegés és már látod, hogy a Navigátorod fészkelődik, lapozgat, készül. Megadod magad, mert hát ez a lényeg. Indulunk tovább. Kiérve a településekről, bevetjük magunkat az erdőbe, találkozunk őzekkel, a távolban vadmalacok röfögnek, nomeg a városi túrázóval is találkozol, aki prüszkül, szűköl és nem érti, hogy te mit keresel
Ott, ahol. Hiszen Ő a túrázó, az igazi Indiana Jones, és Ő maga a természet. Olyannyira bele éli magát, hogy bele sem gondol, hogy Ő egy aszfaltozott úton “sétálgatva” túrázik az erdőben. Persze a felszerelés, majdnem meghazudtolja egy igazi túrázó cuccait, de nem, mert Ő megy. Na neki van egy barátja, aki biciklivel az Isten, de valahogy még sincs kiabálás, fenyegetés. Közösen elengedjük egymást es mindenki folytatja a maga életét. Mehetünk tovább, megint csak feladatok, mérések. Majd, ahogy megyünk tovább, egy furcsa, ismerős autó jelenik meg szemből. Ahogy elhaladunk egymás mellett, lelassul az idő, szinte megáll, még a század másodpercek is belassulnak. Egy ismerős arc tekint át a másik autóból, aztán minden helyére ugrik. Az idő is, az út is, minden normális. Majd jön a felismerés. Basszus, Ő az egyik ellenfelünk, de akkor most ki megy rossz irányba. Mivel mindennek utánna jártunk es felkészültünk (majdnem), összeakadt tekintetem a Navigátorral. Mindegyikünk tudta, hogy nekünk van, igazunk, mi vagyunk jó helyen, mi megyünk jó felé, úgyhogy természetesen megyünk tovább, szikla szilárdan, bátram. Aztán találunk egy kis beugrót az erdőben, már már felragyogott, hívogatott, kérlelt, hogy húzódjunk le. Engedtünk a kísértésnek, azonnal megálltunk és lapozgatni kezdtük az itinert. Itt jobbra, megin jobbra, ott bal, baszki ott bal? IGEN, IGEN, biztosan, ok, akkor folytatjuk… majd pár perc elteltével, rájöttünk, hogy mi vagyunk jó irányba. Mehetünk tovább. Fogynak a kilométerek, változik a táj és egyszer csak a távolban egy kockás zászló lengedezve vár ránk. Pár fotó, ami útközben is készült és a parkolás. Várjuk a többieket és elindul egy új élménybeszámoló az ellenfelekkel. A hangulat inkább családi, baráti, nem verseny, hiszen ez nem is az volt. Megjön az utolsó versenyző, de vajon tényleg az utolsó? Hamarosan kiderül, mert jön az eredményhirdetés. Üdvrivalgás, tapsvihar, ami egy tökéletes lezárása a napnak.
Több kép és info:
https://1per100.hu/?fbclid=IwVERDUARl21hleHRuA2FlbQIxMABzcnRjBmFwcF9pZAo2NjI4NTY4Mzc5AAEeuc4hJnU0WKVgyQ--VHHsU8eBOVHX9DyjvKuLjUJeXYfPp9rY1CaqkGyOJzY_aem_jRZiz7TFb5UrUeeD19SktQ
Nagyjából ilyen az 1/100. Az útvonalunk a III. Kerületből indult és Szentendren, a korzón fejeződött be, de nem ám csak úgy ukmukkfukk es ott vagy nem nem. Volt benne, HÉREG, Esztergom, erdészeti út. Többet nem árulok el, ha érdekel GYERE EL és töltsünk el egy napot közösen. MINISEK
40 MINI, min. 80 ember. 60.000 forint/2fő! Ebben a rajtcsomagtól, a díjakig, az ebeden keresztül van benne az amit leírtam korábban.
Csináljunk egy ilyen napot? Egy őszi suhanás? Legyen Classic Mini is?
Johnnie
