30/05/2025
Sziasztok!
Soha nem kértünk még semmit tőletek, és nagyon nagyra értékeljük az ETC-s közösségünket. Most viszont segítségre van szükségünk.
DEMI és gazdája régi barátaink, nyolc éve együttműködő partnereink. DEMI igazi csodakutya: élete során több száz kutyát, macskát és embert mentett meg. A 2023-as törökországi földrengés után emberek tucatjait találta meg a romok alatt.
Ami nincs benne a hivatalos posztban: csontdaganat-gyanú miatt kellett megoperálni. A műtétet tegnap Dr. Diószegi Zoltán végezte a Gordioszban – őt sokan az ország legjobb ortopédsebészének tartják. Mi is így gondoljuk, különösen azután, hogy DEMI már ma, a műtét másnapján önállóan sétált négy lábon, és részben terhelte a frissen operált végtagját.
A kezelések és műtétek összköltsége már most hétszámjegyű - igaz, egyelőre „csak” 1-essel kezdődik de már közelebb a 2-eshez. Ugyanakkor jó esély van rá, hogy DEMI teljesen felépül, és akár még 2–3 boldog, nyugdíjas és hasznos éve is lehet. Lehet, hogy már nem dolgozik majd terepen, de a kutyák kiképzésében még komoly szerepe lehet. DEMI rengeteget tett értünk - és az általa tanított kutyák akár 2035-ben neked vagy a családodnak fognak segíteni.
Ezért kérünk benneteket, ha tudtok, támogassátok DEMI-t és az Alapítványt akár egy mikroadománnyal is (1.000–5.000 Ft).
Kérjük továbbá a hozzánk hasonló oldalakat, hogy osszák meg a felhívásunkat!
https://keresokutya.hu/
Köszönettel,
Dominó ezredes nevében
A PR-főnök
https://www.facebook.com/keresokutya/posts/pfbid02kkxVUZWaz7Wh8Ebuk7pgKMaCYfs5kUppRc8EQhwz7xBEpBAKo96ZHKRZZEjUUJ9Fl
🩺 Demi megműtve – egy lépéssel közelebb a gyógyuláshoz 🐾
Tegnap végre sor került Demi műtétére. Hosszú kivizsgálás, diagnosztikai vizsgálatok, rengeteg konzultáció, és nagyon sok mérlegelés előzte meg a döntést, de elkerülhetetlenné vált a beavatkozás. A bajok forrása egy csontciszta lehetett, amely komoly fájdalmat és mozgáskorlátozottságot okozott Deminek az elmúlt időszakban.
Bár a műtét sikeresen lezajlott, és már otthon pihen, tudjuk, hogy még nincs vége – a neheze talán még csak most kezdődik. A következő hetekben sok türelem, odafigyelés és gyógytorna vár ránk, hogy Demi visszanyerje mozgásképességét és fájdalommentes életet élhessen.
Ez az állapot – a teljes kivizsgálástól a műtétig – hatalmas érzelmi és anyagi teher volt. A Keresőkutyás Szolgálat Alapítványon keresztül továbbra is lehetőség van támogatni Demit és munkánkat. 🙏
❤️ Ha szeretnél hozzájárulni Demi rehabilitációjához és a keresőkutyák munkájának fenntartásához, itt teheted meg:
Keresőkutyás Szolgálat Alapítvány
Számlaszám: 12011351-01646350-00100008
IBAN: HU14-12011351-01646350-00100008
Közlemény: „Demi gyógyulásáért”
Köszönjük mindenkinek, aki velünk volt eddig is, aki szorít, aki üzen, aki gondol ránk. Most egy lépéssel közelebb vagyunk. És ez már nagyon sokat jelent. 🙏🐾
Köszönjük, ha megosztod! ❤