29/08/2026
🍂 Ez a negyedik év, hogy befőzök. Szerencsére a kert mindig többet terem, mint amennyit frissen meg tudunk enni, így ilyenkor előkerülnek az üvegek, a receptek és a régi emlékek is.
Sokszor eszembe jutnak a nagyszüleim, ahogy tesznek-veszek a konyhában, könnyebb kapcsolódni hozzájuk és ahhoz a női minőséghez, ami a gondoskodásról, a megőrzésről és a télre való készülődésről szól.
Egyre inkább magaménak érzem ezt a szerepet. Jó egy kicsit lelassulni, és együtt mozogni a természet ritmusával.
Idén szárítottam csípős paprikát, tettem el lecsót és paradicsomlevet. Aztán amikor már kezdtem nagyon unni az egészet, áthívtam a nagyszülőket, és a segítségükkel folytattam. Rá kellett döbbennem, hogy ez együtt mennyivel jobb móka. A gyerekek is sokáig kitartottak és segédkeztek, így nemcsak a kamra telt meg, hanem közös élményekből is jutott bőven.
Közben pedig még nagyobb hála ébredt bennem. Eszembe jutott, mennyi hecserlibogyólekvárt, baracklekvárt, szilvalekvárt és zakuszkát ettem gyerekkoromban. Mennyi munka, idő és szeretet volt mindezek mögött.
Ti szoktatok valamit eltenni a nyárból a télre? ❤️