29/12/2023
2024
JANUÁR
8-án kora délután a Merkúr a Skorpió csillagképben jár, pontosan a Shaula csillag előtt halad el, a Skorpió fullánkjánál. Bizonyára lesznek közülünk, akiknek nagyon nehéz lesz ez az időszak, ők a Skorpió energiaterében az elakadás terével kapcsolódnak, esetleg erről gondolkodnak. Nekik is, és mindenkinek a figyelmébe ajánlom, hogy a Merkúr ugyanakkor poláris helyzetben is van, és ez azt jelenti, hogy a tanulópálya, a tanulási téridő most a biztonságos felemelkedésről is szól, vagyis hogy itt az idő, hogy a szellemiség, a gondolatok, a beszéd a szent tiszta teremtésről, az életörömről szóljon. Erőről, bölcsességről, szeretetről, amellyel anyagba álmodod, létrehozod a vágyadat. Vállalod, hogy áldozatot hozol érte, az áldozathozatal nekem azt jelenti, hogy megteszed, amit kell, és felelősséget vállalsz a tettedért, és ez nem szenvedés, hanem önként és szívesen vállalt. Az áldozathozatallal végül áldás lesz a munkádon. Ez az időszak a születés és halál titokzatos csodájáról szól.
A Nap 20-án kora délután áll együtt hajszálpontosan a Plútóval, ez a vízöntő jelébe átlépés előtti pillanat mindkét égitest esetében. A január közepi téridő nagyon nagy erőt hozhat, erőt, amely vezet bennünket, amellyel képesek vagyunk a legnagyobb változást elérni a sorsunkban. Most rálátunk arra, hogy mit tegyünk a változás érdekében. Másnap, 21-én a Nap is, a Plútó is poláris helyzetben van, továbbra is hatalmas lehetőségek várnak ránk, nevezetesen a szenvedély, eltökéltség formájában megjelenő megdöbbentően hatalmas belső erővel, amely megvan benned, átalakíthatod az életed, mégpedig most, nem máskor, az eddigi halogatásnak vagy kis lépésekben haladásnak vége, most a legmélyebb transzformációnak van ideje. És ez megtisztít, új útra tesz, magad mögött hagysz minden eddigit, teljesen és tökéletesen újat választasz. Az új világodban akarsz élni, élvezni akarod, megélni akarod.
21-én tehát a Plútó átlép a vízöntő jelébe. 21 év alatt jár végig egy állatövi jelet, ezért ez jelentős pillanat. Jelentős azért is, mert egy emberi élet alatt csak néhányszor történik meg a váltás, és azért is, mert a tér megváltozik, amelyben a Plútó kódjai kibontakoznak. Akinek a Napja a születési képletében a vízöntő, rák vagy oroszlán jelében van, most nagyon fogékonyak lehetnek, és nagy lehetőségeket ragadhatnak meg a mély változásra. És természetesen mindannyiunkra igaz az előbbi megállapítás, mindannyian sorsdöntő lehetőségeket kapunk, és rajtunk múlik, választjuk-e, élünk-e vele. A Nap és a Plútó most a vízöntő jelében halad, a Nap végigvonul a Bak csillagképben, a Plútó közelít a Bak csillagképhez, de május legelején meggondolja magát és visszafordul a bak jelébe, a Nyilas csillagkép felé. November közepéig marad itt, és 19-én újra a vízöntő jelében halad. Testi-lelki-szellemi tisztulás ideje ez, hiszen tisztán vagy képes részt venni, sőt okozni a legjobb változásokat. A Bak csillagkép terében halad a Plútó egészen 2044-ig. A Bak csillagkép magas szellemisége azt az archetípust közvetíti, aki megfontolt lépésekkel halad a magas cél felé, biztos önmagában, félelmet nem érez a cél felé haladás közben, tudja, hogy feljut a célig, eléri a célt. Sokan bizonyára ilyen önmunkával fognak változást elérni. Érdekes egyébként, hogy amíg a Bak megfontolt, minden egyes lépést körültekintően megtervez, hiszen az élete múlik a helyes lépésen, addig a Plútó hirtelen és váratlan, elég sokáig tűr, nyel, tervezget, ám egyszer csak robban, és akkor mindent visz. A Plútó az az erő, amikor azt mondod, eddig és ne tovább, elég volt! Nem érdekel, mi lesz a következménye, elegem van, ami van, nem kérem! Ez az a mély, hatalmas belső erő, amely a sorsváltoztatáshoz kell. Végső soron haza akarsz találni, a benső otthonodba. 2024-ben és a következő 21 évben jelen van a megfontoltság is, nem csak a „vak”, mindent elsöprő szenvedély. Nagyon szép időszak.
21-én a Nap a fehér fényű Altair csillag legragyogóbb terébe ér a Sas csillagképben, a sas a Nap fia, a magasabb erők, a ragyogás, a szárnyalás ideje van.
25-én érkezik a Mars a kékes fényű Vega csillaghoz, a Lant csillagkép legfényesebb csillagához, másnap a Merkúr is megfürdik a Vega kék fényében, tíz nap múlva a Vénusz is, ez az az idő, amikor a zene, a dallamok fejezik ki legjobban a lélek állapotát, a tiszta szándékot, amelyet el akarsz mondani, magadnak, másoknak.
FEBRUÁR
5-én éri el a Merkúr a vízöntő Plútót, most a gondolkodás, a beszélgetés, beszéd, írásbeli kifejezés, és minden egyéb kommunikációs elem és forma megváltoztatására kapunk lehetőséget azért, hogy magasabb szintet, mély változást érjünk el az élet különböző területein. Másnap a kozmikus kommunikáció bolygója a Sas csillagkép alfájához ér, a ragyogó fehér Altair csillaghoz, érezni fogod a megváltoztatott, több szeretettel feltöltött kommunikáció általi égi erőket, a szárnyalást.
14-én kora reggel a Mars helyezkedik szorosan a Plútó közelébe, az akarat erőssége széles skálán mozog most, az „akarom”-tól eljuthatsz a legerősebb, legmélyebb szenvedélyig, amellyel már teremtesz. Másrészről az akarat, a tiszta szándék egyesül a régi világodat romba döntő – új világot felépítő szenvedéllyel, és két nappal később, amikor a Mars a Sas csillagkép ragyogó fehér Altair csillagához ér, a tiszta harcos szándék égi támogatását érezheted, a felszabadulás érzését.
17-én a reggeli órákban a vízöntőben lassan haladó Plútót a Vénusz közelíti meg szorosan, gondolhatsz a szeretet mélyítésére, hogy mély változást okozzál, tisztítsd a kapcsolataidat. A plútói mély változást előidéző hatalmas erőt használhatod a pénzügyeid emelésére, használhatod a kapcsolódásaidban, de akár alkotó tevékenységedben, legyen az bármilyen terület. Alapvető változást teremthetsz, mindent átalakíthatsz széppé, jóvá, művészi szintűvé. Másnap a Vénusz is az Altair csillag tiszta terébe érkezik, megérted, hogy a szeretet, a szerelem isteni, kegyelmi állapot. A hónap csodaszép bolygóállásai – Mars, Vénusz, Plútó együtt - végül is tudatosítják, hogy a tiszta szándék-jóakarat és a szeretet együtt sorsalakító erejű, a legmélyebb változást idézi elő.
19-én a Nap jegyet vált, a halak jelébe lép, mostantól az érzelmek is vezetnek bennünket.
Már jó ideje a halak jelében, a Vízöntő csillagbirodalmában halad a Szaturnusz, 22-én a reggeli órákban elhalad a Seat csillag előtt, pontosan előtte, figyelmeztet, hogy a jövőteremtés ideje van, haladd meg az anyagban tartó érzelmeket, összpontosíts a maradandó értékekre, amelyek a jövőt meghatározzák.
27-én reggel a Nap is eléri a Vízöntő csillagképben ragyogó Seat csillagot, komoly tudatossággal világítod át a jövődet, és a három csodás égitest közelisége – Szaturnusz, Nap, Merkúr - az összetartó erejük és tudatosságuk hozza az éberséget, hogy most van ideje a jövőnkre rálátásnak, a cselekvés kigondolásának-és a megcselekvésnek, a jövő megtisztításának. S mert a Merkúr poláris helyzetben van, újra hatalmas lehetőség van a jövőnket meghatározó dolgok szemrevételezésének és kiválasztásának.
MÁRCIUS
eleje is a lehetőségek tárháza. A Plútó még mindig poláris helyzetben van, erős a tisztázó, tisztító impulzus, amit közvetít, úgy, hogy végre nagyon komoly változásra vágyunk, nem megy már a régi módon, jobbat akarunk, tiszta helyzeteket, méltó életet. A január közepétől tartó időszak tehát nagyon magasra emelkedésnek kedvez, vagy más szavakkal, a nagyon mélyre ható változtatásnak kedvez.
Különbözőek vagyunk, különböző lelkülettel, de abban egyezünk, legalább is akik olvastok engem, hogy eljön a pillanat az életünkben, amikor nem akarunk már lehúzó kapcsolatban, munkában, tevékenységben, élethelyzetben élni, változást akarunk, tenni akarunk a mély változásért, megváltjuk magunkat. Van, akinek a csúcsra érkezés, a megváltoztatás lépésről-lépésre sikerül, ő így valósítja meg, de tudja, hogy megvalósítja. Van, aki kivételes kapcsolatban van isteni részével, neki ez a mély lelki-tudati kapcsolódás segít. Van, aki világosan látja, pontosan tudja, mit akar, mint az oroszlán, küzd érte. Van, aki a biztonság kedvéért páncélt is növeszt, de törekszik, és eléri a célját. És van, aki a társsal együtt igyekszik a sorsdöntő változást megcselekedni, a társ partner ebben. Különböző az utunk, de abban egyezünk, hogy a Plútó ereje mindenkiben ott munkál, a tudatos szándék, a szenvedély a változtatáshoz mindannyiunkban él. Ezért elkerülhetetlen a változás.
A Merkúr is poláris helyzetben tartózkodik, hatására végiggondoljuk százszor, mi az érték az életünkben, és mi nem az, visszanézünk, szeretettel vezetjük magunkat, mérlegelünk.
8-án délután a gyors Merkúr beéri a lassabb haladású Neptunuszt, ez a mély lelki megértetés, megértés ideje. Vissza is lehet nézni, átbeszélni az eddigieket, lélekből, együttérzéssel.
Most az Uránusz is nagyon aktív, poláris, akik Napja a születési képletben a bika, mérleg, skorpió jelében van, rájuk nagy kitörési kedv a jellemző, szabadságvágy. Szép és kivételes lehetőség nyílik meg a karmánk helyretételére a kapcsolatainkban, ezáltal közelebb dolgozzuk magunkat a felszabadultsághoz, és természetesen mindenkire hatással van ez az időszak, mindenki képes megújulni. Szellemi megújulás, öngyógyítás, tisztázás-tisztulás-gyógyulás ideje van.
17-én a déli órákban eléri a Nap a Neptunuszt, szorosan együttállnak, visszanézés, hazatalálás, tudatos ránézés az életünkre. A tudatosság vezette lélek ideje ez.
19-én éjfél tájban áll rá a Merkúr a Felszálló holdcsomópontra. Ez az a varázslatos hely, kereszteződés, ahol az égi geometria szerint a Hold és a Nap útja találkozik, amikor a Hold felemelkedik az alsó világból a felső világba. Ez a karmatengely. Most karmát tudunk megérteni, és elsősorban a kommunikációval karmát jóvátenni. Gondolatokkal, beszélgetéssel, írásban, és a kommunikáció minden más eszközével élhetünk. Szeretetteljes gondolatküldéssel is. Amit az alsó világokban megtanultunk, amikor önmagunkon belül kerestük a választ, most napvilágra bocsáthatjuk, élhetünk a tudással.
20-án hajnalban lép át a Nap a kos jelébe, ez a tavaszi nap-éj egyenlőség pillanata. Annak a csodája, hogy egyensúly van a tér-időben. A nappal és az éjjel egyforma idejű. Új csillagév kezdődik. Új kezdet. Megújulás. Tavasz.
A következő nap éjféltájt a Vénusz a Szaturnuszhoz lép, összeadják erőiket, jövőt tisztázó-tisztító szeretet ideje van, a szerelemre-szeretetre összpontosítás ideje – most - mert most kezdődik a jövő.
ÁPRILIS
Ahogy a Vénusz tovább halad, 3-án megközelíti a Neptunuszt, a hajszálpontos együttmozgásuk délután 1 órakor van. Csodaidő! A legmélyebb lelki kapcsolódás térideje. A legcsodálatosabb, leggazdagabb, legmélyebb szeretet, és a legérzékenyebb, földöntúli, isteni szerelem ideje, lehetősége. Lehet, hogy ez egy egészen új, semmihez sem fogható tapasztalás. És biztos, hogy nagyon megváltoztat, vagy megváltozol, hogy megélhesd. Amíg tart, hazatalálsz önmagadhoz. Belső otthonodba.
4-én este 10-kor a Nap „rááll” a Felszálló holdcsomóra, karmikus tanulás van, megérted, mert megvilágosodik egy vagy több karmikus esemény, feladat, titok, amely személyesen érintett téged, és amelynek a megértése magasabb szintre emel.
Ugyanekkor égi útján a Mars beéri a Szaturnuszt, szoros együttállásban vannak este: összpontosíts az erődre, a belső erőre, a belső értékeidre, ezzel építed a jövődet. A belső erőddel, lendületeddel, benső forrásoddal, abszolút értékeiddel alapozod meg a jövőt.
Egy hét múlva késő este a Nap a Cet csillagképben halad már, pontosan a Baten Caitos csillag terében tartózkodik. Egy percre együttáll a hátráló, kozmikus irányba haladó Merkúrral. A Baten Caitos csillag a Cet csillagkép zéta csillaga, a nagy hal bensejét jelképezi. A befele tekintés ideje van, a megtisztulásé, a 3-as számnak mágikus ereje van itt. Most csak magaddal legyél. Önmagad vezesd a forráshoz, időzz el ott. Vissza-visszatérő kérdésekre kaphatsz választ, megértést, tisztánlátást, megújulva léphetsz újra „ki” a körforgásba.
17-én este a Felszálló holdcsomóponton a Vénusz időzik, lehetőséged van a szeretettel, szerelemmel, nőiséggel, pénzzel, az életed kihívásaival, megalkotásával kapcsolatos karmikus terhek letételére, ha megértetted, megtanultad a leckét.
21-én az éjszaka közepén a gyorsabb járású Jupiter beéri az Uránuszt. Együttállásuk gyönyörű üzenetet hoz: a bölcsesség, az optimizmus, az önbizalom=ősbizalom működtetése vezet el a saját magad felszabadításához, megszabadulásához. Az ősbizalom terébe lépéssel kitörhetsz a régiből, új utakat fogsz találni. A földeltség, a végletesség, a tanulnivágyás együtt érezhető, és ez a látszólagos „káosz” lesz a forrása az új utadra találásnak.
29-én hajnali négykor éri el a Mars a Neptunusz legerősebb terét. Ilyen az, amikor a lelkünk legmélyéből akarunk valamit, a szabadságra vágyunk, vagy hogy lezárjunk valamit, ezért kicsit visszafele is nézünk.
MÁJUS
első napján éjfél közelében a Plútó megáll égi útján, és másnap estefelé elindul visszafelé, szeptember 1-jén késő éjjel átlépi a bak jelét, visszatér a bakba. November 12-ig tartózkodik a bak jelében, ekkor visszaindul a vízöntő zodiákus jelbe. November 19-én este lép át a vízöntő jelébe, poláris helyzetben van. Év végéig a vízöntő jelében halad. Ez az időszak újra erősen arról szól, hogy változz, változtass! A Plútó mozgása mutatja a sorsfeladat elvégzésének körülményeit. A sorsod – életed megváltoztatása a tisztítás-tisztázás terében történik, esélyt kapunk, hogy újra végigjárjuk a megtisztulás-tisztítás útját visszafelé, hogy ránézzünk, mit kell még elvégezni ebben a tér-időben, amit januártól idáig elmulasztottunk. Szeptember elejétől a megfontolt lépésekkel történő változtatásnak, de nagyon mély erővel történő változtatásnak van ideje, a magas tudásnak önmagadról, a tudásnak arról, mit akarsz változtatni, és a pontos célzásnak. November közepétől újra a tisztázás-tisztítás terébe lépünk, a sorsváltoztatás a tisztítással, a testi-lelki-szellemi megtisztulással lehetséges. Fokozott erővel mutatkozik a Plútó, óriási esélye van a célba érkezésnek. Karmikus próbákat érthetsz meg, haladhatsz meg, tisztázhatsz. Tudod, hogy halhatatlan vagy, és ebből a végtelen térből tekintve a földi feladatok tisztább perspektívába kerülnek. És tudod, hogy Ősanyánk, a Mindenség Anyja vigyáz rád. Lehet, hogy néha páncélra is szükséged lesz, de a tudatosság fog vezetni. Májustól év végéig kivételes, elképesztően erős plutói, szaturnuszi, uránuszi erők segítenek az új út megtalálásában, a rálépésben, az újjászületésben. Tisztulás testi-lelki-szellemi szinten, a cél szem előtt tartása.
8-án délután a Merkúr pontosan a Cet gyomrát mutató Baten Caitos csillag terében halad, elvonulás ideje van, befele tekintésé, az önmagaddal, benső forrásoddal való kommunikáció ideje van. Lehetőség van egy lépéssel feljebb emelkedni, meghaladni a karma kerekét.
11-én késő éjszaka tartózkodik hajszálpontosan az Algol csillag legsugárzóbb terében a fenséges Jupiter. Perseus kettőscsillaga változó fényű, titokzatos. A Jupiter annak a tudását közvetíti nekünk, hogy félelem nélkül, bátran éljünk a lehetőségekkel, eszközökkel, amelyekkel a vágyott tiszta, szép, sorsjobbító helyzetet megteremthetjük.
13-án reggel a Nap tűpontos együttállásba helyezkedik az Uránusszal. Világosan tudhatod, láthatod az új utat, ami felé törekszel. Tudatos vagy, hogy válaszd. Óriási szabadságvágy, felszabadultság-érzés van benned. Biztonságban vagy. Otthon vagy.
18-án dél körül a Vénusz beáll az Uránusz legfényesebb terébe, a szeretet, szerelem a legnagyobb erő a változás eléréséhez. Mindent átalakít, vele új világ épül. Íme, a legrégebbi igazság, amit az ég mutat most.
Este 7-kor a Nap beéri a Jupitert, tudatában vagyunk, hogy dualitásban élünk, és hogy az anyag a láthatatlanban születik, a magasabb világban termékenyül meg, míg az anyagban láthatóvá válik végül.
20-án a hajnali órákban „ül” a Mars a karmatengely végére, a Felszálló holdcsomóra. Határozott a Mars ereje, hiszen otthon van a kos jelében. Mindent, amit az erőd felhasználásáról megtanultál az „alsó világban”, felhozod a felső világba. Tiszta, építő erő. Megvilágosodás van, karmikus helyzet értése, elsimulása.
A Nap az Alcyone csillagnál ragyog a Plejádok csillagképben, ez az örök termékenység, születés, szerelem helye. A hetes szám varázsát látták az ősök a kékes fényben ragyogó csillagcsoportban. Bármely területen szintlépésre van lehetőséged, szerelemből teremtésre.
21-én éjféltájban a Vénusz az Algol csillag terének legközepébe helyezkedik, a szeretet, a szerelem a legnagyszerűbb rendelkezésünkre álló égi és földi forma, eszköz, amellyel elérhetjük a célt, a jobb világot. Ne hagyd magad eltéríteni ettől. A félelem félemberré tesz.
Itt most beszéljünk egy nagyon szép égi csoportosulásról, amely már egy ideje jelen van és tanít: Uránusz – Vénusz – Jupiter – Nap megközelítették egymást, és emelő, tüzes, teremtő kapcsolatban vannak az épp visszafele haladó Plútóval. Elképesztően összetett energiacsomag, amit kapunk, és ilyen a mi benső energiarendszerünk is, összetett, sokrétű, kifinomult, hihetetlenül hatalmas, általa 3 dés elmével elképzelhetőnél nagyobbra, többre vagyunk képesek. A levegő telítve van most a változás, megváltozás, kitörés, szabadnak lenni, felszabadulni rezgésével, és képes vagy szeretetet érezni önmagad iránt és mások iránt, ez elengedhetetlen a sorsváltoztatáshoz, jelen van a szépség, harmónia, önbizalom, bizalom a jövőben, erős hit a legnagyszerűbb jövőben, tudatos választások, a tudatosság, bölcsesség általi vezettetés, és beszédes és tökéletes, hogy az égitestek trigonnal, a tűz őserejével kapcsolódnak a Plútóhoz, nem csak a vágy, hanem a megvalósulás is karnyújtásra van, lehetőséget kapunk a sorsunk megváltoztatására. Élnünk kell az erőkkel, amelyek rendelkezésünkre állnak.
Később aztán a Jupiter is poláris lesz az Uránusz mellett, teljesség ereje hat át bennünket, belesimulunk a kozmikus létezésbe, gyógyulunk régi sebeinkből, régi állapotainkból, beavatásban vagyunk.
A Jupiter 27-én reggel az Alcyone csillagnál ragyog a Plejádok csillagképben, ez az örök termékenység, születés, szerelem helye. Bármely területen szintlépésre van lehetőséged, szerelemből teremtésre. Bőség. Látod, ha hiszed.
29-én este Mars a Cet csillagkép Baten Caitos csillagánál: ez most nem az akarás, nem az erő ideje, hanem az elcsendesedésé, a befele figyelésé. Bízd magad Istenre.
31-én a gyors Merkúr beéri a bika Uránuszt, a szellemi szabadság ígéretét hozza, a gondolkodás, beszéd, írás szabad voltát és felszabadító, megszabadító alkalmazását, amellyel biztosságot, biztonságot, harmóniát, gyógyulást idézhetünk elő, és másnap már az Algol csillag közepébe helyezkedik, igen, tudjuk, a tiszta kommunikáció varázsos eszköz a cél eléréséhez.
A Nap közben a narancsvörösen izzó Aldebaran csillaghoz érkezik, a Bika szeméhez. Az anyag megszentelésének ideje, az anyag termékennyé tételének ideje ez, világunkat megtartó elv, a szellemi világ csókja az anyagi világban.
JÚNIUS
A Merkúr is folytatja égi útját, 4-én délelőtt beéri a Jupitert, pontos az együttmozgásuk, a gondolkodás, a beszéd, az írás és minden más kommunikációs forma a bizalomról, az önbizalomról, a hitről szóljon, hogy egyensúly, harmónia, szépség érkezik, szellemi gyógyulás jön el.
Közben a Vénusz a Nap mellé helyezkedik, ez az anyag megszentelésének ideje a szeretet teremtő, termékenyítő erejével.
A hónap első napjaiban éri el a Vénusz az Orion-Nimród lábánál elhelyezkedő csillagot, a Rigelt, és innentől 15 napon keresztül sorra aktiválják a többiek is a Nagy Vadász további csillagait, köztük a hátát-vállát jelképező Bellatrix-ot, azután a kozmikus egyensúly csillagait, a Mintaka, Alnilam, Alnitak övcsillagokat, majd a Betelgeuse váll-csillagot. A Vénusz kezdi a sort, azután sorra elvonulnak Orion-Nimród csillagai terében a többiek, a Merkúr, a Nap, végül szeptember elejéig a Mars. Ez az időszak a világot a vállán tartó ősatya erejének, ereje lecsatornázásának ideje, beavató időszak, a dimenzióváltás lehetősége. Te a saját világodat tartod a válladon, a világodat egyszer a szeretet-harmónia irányítja, másszor a kettősség megértésének mágiája, és van, hogy a legnagyobb meleg szeretet és tudatosság, és van, hogy külső-belső harc. Az ősatya erejének, bölcsességének, szellemiségének terébe helyezkedés segít megérteni, kezelni a saját világunkat.
8-án a Merkúr vándorol a Bika szeméhez, az Aldebaran csillaghoz, igen, a gondolatainkkal, szavainkkal teremtünk.
Tizedikétől előbb a Vénusz, aztán a Nap, majd hamarosan a Merkúr halad el a sárgásvörös Capella napcsillag előtt, a Szekeres csillagképben. Ősidőktől fogva varázslatos égi hely, szeretettel táplálás helye, égi kapu. Szeretet, mint éltető táplálék. Tudatosság, tudatos gondolkodás napjai, hetei ezek.
A hónap végén, 24 – én hajnalban éri el a Merkúr, majd a Vénusz és a Nap a Sirius-t, már az Ikrek csillagképben vonulnak. Az égi úton a Sirius után a Canopus csillag, majd Castor és Pollux, végül a Procyon csillag következik. Július közepéig mindhárom égitest bejárja ezt a csillagutat, ekkor már a gyorsabb járásúak a Rák és az Oroszlán csillagképben járnak. A Nagykutya csillagkép alfája és az éjszakai égbolt legragyogóbb fehér csillaga a Sirius, a hazavezető csillag, lélekkísérő, a hűség mintázata. A Canopus is az úttal kapcsolatos erőt hozza, Castor és Pollux az ikerséget, összetartást és összetartozást, a halandóság és halhatatlanság, a múló és örök egységét jelenti, Procyon pedig a Kiskutya csillagkép alfája, lélekkísérő. Ezek a napok, hetek a benső otthonról szólnak, hosszú ideje már trigon fényszöggel kapcsolódnak egymáshoz az Uránusz és a Plútó, tüzes teremtő erő támogatja a nagy változást, az igazi változást, új önmagad megvalósítását, az új belső otthon megszületését, hiszen belső otthonodat kell előbb megteremtened, a külső ezután fog létrejönni.
A nyári napforduló ideje 20 -a este, ekkor a Nap átlép a rák zodiákus jelébe. Égi útján az átlépést megelőző pillanatban áll a legmagasabban Napunk. Ekkor a leghosszabb a nappal nálunk.
JÚLIUS-AUGUSZTUS-SZEPTEMBER
A hónap közepén a Mars pontosan elhelyezkedik az Uránusz terében, tiszta szándék és erő, akarat rezeg a térben, a kitörés alapjai. A Mars és az Algol pislákoló csillag üzenete, a tiszta szándékot, erőt és akaratot használhatod a vágyott cél eléréséhez.
21-én a Mars az Alcyone legerősebb terébe helyezkedik, ez a szeretet, szerelem helye, isteni teremtő erők helye, és most a vörös bolygó végigvonul égi útján az anyag megszentelésének terében, a Bika csillagképben, majd augusztus 4-én elhelyezkedik pontosan a Bika szemében, az Aldebaran csillag vörösen izzó sugarában, ősi igaz tanítást hoz, az anyag, az anyagba teremtés szentségét. Augusztus közepén áll pontosan a Jupiterrel együtt, az élet és a halál misztériumáról is szól ez a téridő, minden létrejött – élőről és minden élő elmúlásáról, a magad belső erejében való hitről, a bölcsességedről, és hogy a dolgok megvalósulásának feltétele a szeretetre, a lélekre összpontosítás.
26-án hajnalban a Merkúr az Oroszlán szívébe helyezkedik, a Regulus csillag közepébe, augusztus 5-én aztán a Vénusz helyezkedik a Regulus csillag terébe, ezekben a hetekben az égi király nyitja meg a szívét nekünk, és bennünk is felébred a királyi bölcsesség és sugárzó szeretet. Ezen időszak csúcspontja augusztus 22. esti órái, amikor a Nap helyezkedik a Regulus legragyogóbb terébe, ez a legszebb ideje az égi király által küldött, létrehozott szívtérnek. Még ezen a napon a Vénusz továbbhalad az Oroszlán csillagai között, és belép a Denebola csillag terébe, és szeptember közepén a Nap fog elhelyezkedni a Denebolán, egy héttel később pedig a Merkúr. A Denebola az Oroszlán termékenyítő szellemisége, ha belehelyezkedtünk, a királyi szívtérben szépség, harmónia, megértés teremtésére van lehetőségünk.
Közben szeptember elején a Vénusz „rááll”a karmatengely leszálló ágára, ideje van magunkba mélyedni, belül dolgoznunk, hogy amikor alacsony szinten működtünk a szeretet, szerelem állapot megélésekor, vagy erre hivatkozva, akár tudattalanul, az alacsony szintű tetteinket, kimondott szavainkat megértéssel, szeretetküldéssel elsimíthatjuk, szeretetté változtathatjuk. Nemsokára a Vindemiatrix csillag fényében fürdőzik, a Szűz szőlőfürt csillagánál, kicsit később már a Spica csillagba költözik, a bő termés, az aratás helyére. Lehetőséget kapunk a sorsdöntő változás megteremtésére, inkább megélésére, az anyagba teremtés csodájának megélésére.
Szeptember legvégén a Nap helyezkedik el a karmatengely leszálló végén, tisztán látod, min kell változtatnod, mit kell megjavítanod szeretettel, és lehetőséged is van, hogy megcselekedd. Ekkor a Napot beéri a Merkúr, minden együtt van ahhoz, hogy kigondold és megcselekedd, amit szükséges.
OKTÓBER
A Mars szeptember végétől-október elejétől kezdi végigjárni a Sírius, Canopus, Castor és Pollux, Procyon csillagok tereit, a Mars az Ikrek csillagképben halad, rák jelben, s mivel poláris, hozza a Nyilas csillagkép, bak jel ismérveit is. Újra lehetőséget kapunk a belső otthon megteremtésére, a hazavezető – otthonhoz vezető út meglátására, a halhatatlanság teréből ránézni halandóságodra, a Tejút közepének teremtő-mágikus erejét használni, ahol csillagok születnek.
Október elejétől a Nap és a Mars, egy darabig együtt haladnak a Szűz csillagképben, előbb a Vindemiatrix (szőlőfürt) majd a Spica (kalász) csillaghoz érnek. Most az öledbe hullik a „termés”, sok-sok érzelemmel, de mégis a belső otthon megteremtése az első, és az is elengedhetetlen, hogy az öröklét teréből nézd a halandót, mert ekkor megérted, hogy csakis értékeset, jót, szépet akarjál létrehozni. Mindig. A nagy változáshoz. Már egy ideje a Nap kvadráttal kapcsolódik a vízöntő Plútóhoz, most újból lehetőséget kapunk, nyitva a tér a visszafordíthatatlan, életváltoztató változáshoz, a tudatosság által vezetve.
26-án a Vénusz már a Skorpió csillagképben vándorol, hajnalban helyezkedik be a Skorpió szívébe, az Antares csillag közepébe. Az Antares hatalmas vörös fényű csillag, a világ és a Tejút egyik oszlopa, mint az élet feltétel nélküli szeretete, az élet és halál titokzatos varázsának helye, az elmúlás – újjászületés misztériuma. Az élet feltétel nélküli szeretete.
NOVEMBER-DECEMBER
A Vénusz tovább halad a Skorpió csillagképben, november 7-én elhelyezkedik a Shaula csillag közepében, ez a Skorpió fullánkja. Három nappal később a Merkúr helyezkedik a Skorpió szívébe, az Antares csillagba. Ami itt történik, annak a tudása az alap a világunk megértéséhez. Ezek: az élet-halál titka, a születés és elmúlás misztériuma, az élet feltétel nélküli szeretete. A háttérben a Kígyótartó csillagai ragyognak, a Tejúton járunk. November elején a Vénusz halad el a Rasalhague csillag előtt, ez az élet-halál ura Kígyó-pap harmadik szeme, a legmélyebb sebek gyógyulásának helye, a karmikus sebeké. 22-én újra kapunk lehetőséget a gyógyulásra, amikor a Merkúr helyezkedik a Rasalhague gyógyító terébe.
December elején a Nap helyezkedik az Antares csillagba, szép égi kép, az élet feltétel nélküli szeretetével telik meg a téridő, a ragyogást fel tudjuk ébreszteni bennünk. A hónap közepén a Shaula csillagba helyezkedik a Nap, halhatatlanságod teréből tekints halandó voltodra. A Nap aktiválja a Rasalhague mély gyógyító erejét is.
Ugyancsak december eleji szépséges égi helyzet, amikor a Vénusz egyesül a Plútóval. A szépség, harmónia, kellem egyesül a mély szenvedéllyel. Különleges alkalom a szerelem legmagasabb szintje, a kozmikus szerelem megélésére.
S hogy újra megteljenek a nappalok és esték az élet feltétel nélküli szeretetével, a Merkúr 23-án reggel újra elhelyezkedik a Skorpió szívében, az Antares csillag közepében. Leckét kapunk, ismétlünk, ezen a tudáson alapul az élet a Földön.
Ha 24-én este felnézel az égre, és tiszta az idő, látni fogod az Orion-Nimród csillagképet, fölötte a Bikát, a Bika terében a Jupitert. Mars a Rák csillagképben halad, az Uránusz is a Bikában, ő műszerrel látható. A legelső, az ősi atya megnyitja szívét nekünk.
Tiszta tudatosságot kívánok, erőt a változához! Használd a javadra az égi erőket!
A képen a Hélix nebula látható, másképpen Isten szeme.
Szeretettel ♡
Kiss Liza
asztrozófus