02/10/2026
Erőmű-tó petíció helyzetjelentés: válaszolt a tulajdonos!
Az Erőmű-tó petíció a korábbi legsikeresebb bicskei online petícióhoz képest is négyszer annyi embert mozgósított, így mindenképpen fontosnak érezzük, hogy tájékoztassuk a helyi közvéleményt a fejleményekről, mert láthatóan jelentős érdeklődésre tart számot a tó ügye.
Az első és legfontosabb, hogy az aláírás továbbra is lehetséges. Ezen poszt alatti első kommentben van az online petíció linkje, köszönjük, ha aláírásával támogatja a kezdeményezést.
A kezdeményezés mellett magunk is igyekeztünk előmozdítani, hogy a későbbiekben érdemi párbeszéd indulhasson az érintett felek között. Ennek érdekében felvettük a kapcsolatot a terület tulajdonosi oldalával, és azt kérdeztük meg, hogy amennyiben Bicske Város Önkormányzata hivatalosan megkeresné őket, nyitottak lennének-e egy előzetes, kötelezettségvállalás nélküli egyeztetésre a tó és vízpartja szabályozott lakossági hozzáférésének lehetőségéről.
Az első fontos részlet, hogy a bicskei nyilvánosságban továbbra is terjedő információ, miszerint a tó tulajdonosa a Búzakalász 66 Kft., mára elavult. A tulajdoni lap lekérhető, abból pedig követhető a tulajdonviszonyok változása.
A jelenlegi tulajdonos a Talentis Group Beruházás-Szervező Zrt., így ennek a cégnek a képviselőjét kerestük meg levélben.
A tulajdonosi oldal válaszolt. Tájékoztatásuk szerint az ingatlan jelenleg hosszú távú bérleti/hasznosítási jogviszonyban van, ezért jelenleg nem tudnak részt venni olyan egyeztetésben, amely az ingatlan eltérő célú használatára vagy harmadik személyek számára történő hozzáférhetővé tételére irányul.
Az általunk elküldött levelet és a kapott választ teljes terjedelmében közzétesszük. Megkeresésünkben előre jeleztük, hogy a kezdeményezés eredményéről tájékoztatni szeretnénk a petíció támogatóit és a bicskei nyilvánosságot, és külön kértük, hogy amennyiben válaszuk egészét vagy valamely részét bizalmasan kérik kezelni, ezt jelezzék. Ilyen kérés nem érkezett, ezért tesszük közzé a teljes levelezést.
Merre tovább?
A választ nem tekintjük az ügy végének. A következő lépésben megpróbálunk kapcsolatba kerülni az ingatlan jelenlegi bérlőjével vagy hasznosítójával, és tőle megkérdezni, hogy nyitott lenne-e a kérdésről Bicske Város Önkormányzatával egyeztetni.
A cél továbbra is ugyanaz: megvizsgálni, létrejöhet-e olyan megoldás, amely a tulajdonosi és használati viszonyokat tiszteletben tartva valamilyen szabályozott formában ismét lehetővé tenné a tó vagy a vízpart egy részének lakossági elérését.