20/07/2026
🤝 Érdekel, hogyan erősíthető a bizalom, az együttműködés és az összetartozás a helyi közösségekben? Szeretnél gyakorlati módszereket tanulni a párbeszéd elősegítéséhez, a konfliktusok kezeléséhez és fiatalok bevonásával megvalósuló közösségi kezdeményezések kidolgozásához?
Résztvevőket keresünk a „Cohesive Youth Work” kétszakaszos Erasmus+ képzésre! A program során a résztvevők a közösségi összetartozás, a hatalmi viszonyok, az erőszak, a megosztottság és a konfliktusok kérdéseivel foglalkoznak az ifjúsági munka szemszögéből. Gyakorlati módszereket sajátíthatnak el a párbeszéd vezetéséhez, a részvételen alapuló tervezéshez és helyi, fiatalok által alakított kezdeményezések megvalósításához.
A projekt két képzésből és egy helyi utókövető tevékenységből áll. Ugyanaz a résztvevői csoport vesz részt a teljes folyamatban.
📅 1. képzés: 2026. október 26–31.
📍 Tulln an der Donau, Ausztria
📅 2. képzés: 2027. február 22–27.
📍 Bécs, Ausztria
A két képzés között a résztvevők online szakmai támogatásban részesülnek, és előkészítik saját közösségi kezdeményezésüket. A második képzést követően ezt a mini-projektet saját településükön vagy közösségükben meg is valósítják.
🟦 Jelentkezz, ha:
* elmúltál 18 éves,
* Magyarországon élsz,
* rendszeresen dolgozol fiatalokkal civil szervezetben, iskolában, ifjúsági központban vagy más közösségi környezetben,
* érdekel a közösségépítés, a párbeszéd és a konfliktusok kezelése,
* megfelelő angol nyelvtudással rendelkezel,
* vállalod a részvételt mindkét képzésen, a köztes szakaszban és a helyi utókövető tevékenységben.
👥 Öt magyarországi résztvevőt keresünk.
💶 A részvétel ingyenes.
⏳ Jelentkezési határidő: 2026. augusztus 20.
📝 Jelentkezés és további információk: https://forms.gle/zKCB9PKHzeCdoQto6
A projektet az International Alliance for Cultural Relations tagja, az Austrian Association for Cultural Relations szervezi.
*** ENGLISH
🤝 Are you interested in strengthening trust, cooperation, and a sense of belonging within local communities? Would you like to learn practical methods for facilitating dialogue, addressing conflict, and developing community initiatives together with young people?
We are looking for participants from Hungary for the two-phase “Cohesive Youth Work” Erasmus+ training course! Participants will explore community cohesion, power relations, violence, polarisation, and conflict from a youth work perspective. They will learn practical methods for dialogue facilitation, participatory planning, and the development of local initiatives shaped together with young people.
The project consists of two residential training courses, a supported working phase between them, and a local follow-up activity. The same group of participants is expected to take part in the complete learning process.
📅 Training course 1: 26–31 October 2026
📍 Tulln an der Donau, Austria
📅 Training course 2: 22–27 February 2027
📍 Vienna, Austria
Between the two training courses, participants will carry out a local needs and assets assessment involving young people, receive online professional support, and prepare their own community initiative. After the second training, they will implement this initiative in their local community.
🟦 Apply if you:
* are at least 18 years old,
* are a resident of Hungary,
* regularly work with young people in an NGO, school, youth centre, or informal setting,
* are interested in community building, dialogue, and conflict transformation,
* have a good command of English,
* can commit to both training courses, the phase between them, and the local follow-up activity.
👥 We are looking for five participants from Hungary.
💶 Participation is free of charge.
⏳ Application deadline: 20 August 2026
📝 Application and further information: https://forms.gle/zKCB9PKHzeCdoQto6
The project is organised by the Austrian Association for Cultural Relations, a member of the International Alliance for Cultural Relations.